Seres Mária SMS-ét is nyilvántartásba vették a választásokra
Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az áprilisi országgyűlési választásra csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság.
Nyilvántartásba vette az első jelölőszervezeteket az áprilisi országgyűlési választásra csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság.
Olyan nevet kerestek, ami „a választói akaratot kifejezi”, és amiben az öt szervezet vezetői meg tudtak állapodni. De ez persze nem jelent közös pártot.
Az LMP társelnöke szerint az ellenzéki párt nemcsak bekerülhet a parlamentbe a tavaszi országgyűlési választáson, de akár 10 százalékos eredményt is elérhet. Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában a közös listát állító baloldali pártok összefogásáról azt mondta, "újra összeálltak azok, akik 2010-ben egyszer már Orbán Viktor kezére játszották az országot."
Először lépett közvetlenül nyilvánosság elé az ellenzéki megállapodás múlt heti bejelentése óta Gyurcsány Ferenc. Debreceni lakossági fórumára munkatársaink is elmentek, és szóra is bírták a Demokratikus Koalíció elnökét. Beszámolójukból megtudhatja, hogy lenne-e sportminiszter a Mesterházy-kormányban Gyurcsány, mit gondol az ágaskodó ambíciókról, és hogy mi az egyetlen, amit biztosan kizár.
Az ismert reklámszakember a Független Kisgazdapárt reklámfőnöke lesz, politikai szerepet azonban nem vállal. Szerinte a párt ugyanúgy áru, mint a sör, a zsemle vagy az arany.
A párt hétvégi kongresszusán véglegesíti országos listáját és hagyja jóvá az utolsó jelölteket. Schiffer András Veszprémben bontott zászlót.
Várják a jelentkezéseket a helyi választási bizottságok a szavazatszámláló bizottságokba, a tavaszi országgyűlési választásra.
Alig több mint két hónap múlva véget ér a kormányzati ciklus, eljött a számvetés ideje, amit érdemes talán a kormányprogram újraolvasásával kezdeni. 2010-ben a kétharmados többséget szerző Fidesz óvatosan ígért, programjából azonban utólag mégis kihámozható egészen sok konkrét vállalás, ezeket érdemes megvizsgálni, teljesültek-e. A demokratikus elvek és a jogállamiság terén például a kormányprogram hosszan kárhoztatta az elődöket, de ma már tudjuk, maga sokszorosan elkövette ugyanazokat a hibákat.
Elkészült az országgyűlési választás hirdetménye, a plakátokat kiszállították a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket - válaszolta az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
Mivel a helyi választási bizottság megállapította, hogy valóban megsértette a kampánycsendet a szavazók szervezett szállításával a nagykátai időközi önkormányzati választáson az MSZP-Együtt jelöltje, a Jobbik büntetőfeljelentést tett, a Pest Megyei Főügyészség pedig közölte: elrendelte a nyomozást az ügyben.
A központosított választási bizottságnak már a jelöltállításnál is jó sok feladata lesz, hát még a választás idején. De igyekeznek ellátni feladataiakat - ígérte Patyi András, az NVB vezetője.
A Fidesz aktivistáinak minden háztartásba el kell jutniuk február 15., a hivatalos kampánystart után – mondta a Magyar Hírlapnak Gyürk András, a párt kampányfőnöke.
Nagy Gyulán tört ki a balhé: nem ő lett a körzet egyéni képviselőjelöltje, pedig a szolnoki szervezet vezetősége őt javasolta.
A Fidesz plakáttiltó intézkedése olyan, mintha még a mérkőzés előtt, az öltőzőben eltörné ellenfele lábát – mondta Veres Gábor, a szocialisták újonc szóvivője.
A többszörös volt miniszter erősen leredukálta rendszerváltás utáni politikai múltját a választási szórólapján – vette észre a Képviselő Funky blog.
A kormánypártoknak mindenre fel kell készülniük a Fidesz pártigazgatója szerint, mert a baloldal mindenre képes, hogy újra hatalomra jusson.
A Magyar Liberális Párt (MLP) úgy készül, hogy az áprilisi választás után három fővel önálló frakciót alakít majd a parlamentben – mondta a szervezet vezetője az MTI-nek adott interjújában. Fodor Gábor arról is beszélt, hogy semmilyen sértődöttség nincs bennük azért, mert a szeptemberi ellenzéki egyeztetéseken az MSZP és az Együtt-PM még elutasította a "kinyújtott kezünket". Véleménye szerint a múlt héten megkötött ellenzéki összefogás révén nem csak arra lesznek képesek, hogy közösen kampányoljanak, de arra is, hogy egy kedvező választási eredmény után – a meglévő különbségek ellenére – közösen kormányozzanak.
Hétfő este országszerte rezsifórumokat tartottak a Fidesz politikusai. Kocsis Máté éppen Karcagon, ahol Gyurcsány Ferenc tevékenységéről is lerántotta a leplet.
A tárca részéről Szalai Piroska kiszámolta Bajnaiék programjából, hogy az Együtt-PM direkt ki akarja szorítani a nőket a munkaerőpiacról.